Pojáca szív



Hogyan lehet jobb ember a csuda morc
tépázott hajú, vörös orrú bohóc?
Legyen vidám, vagy legyen önmaga?
Szívében vér van, nem pedig kóc.
A tarka jelmezt valaki ráadta.

Hosszan néz a távolba a manézs partján,
vastag festék alatt nem látszanak könnyek,
régen döntött, de újraindul ez a harc, lám
igazi bolondnak lenni sokkal könnyebb.

Csetlő-botló lábak, hosszú, vidám sorsok,
mosolygó gyermekszemekkel élhet, aki boldog
vágyódással jó kedvet tud adni.
Nem lesz semmi talmi,
álságos, vagy hazug.

Felfelé néz a tisztelt publikum.
A sátortető alatt ismerős, színes folt.
Csend van. Aztán csattanás hangzik.
Megszűnt valami, ami nemrég még volt.



Győr, 2014.08.08.

A kerékkötők


Zsibbadt lábbal ébredt fel a hajnal,
fájdalma ősi, nem emberi nyűg.
Püffedt, viasz-szerű, szürke arccal
káromkodik, hogy kávéja kihűlt.

E nap miért nem lesz vidám?
Elmereng a hűvös reggeli köd,
meditál egy tegnapi vitán,
nedves tőle a csupasz réti rög.

Felszáll a pára, érik a délelőtt,
piroslik, mint a zamatos alma.
Délben a jó kedve is megjött.
A mumusnak nincs rajta hatalma.

Berepült egy szarka az ablakon,
fél délután csapongott körbe-körbe.
Jutalma lett egy kisebb vagyon,
az egészet lóversenybe ölte.

A szomjas este borról álmodott,
megpróbálta lezárni a napot,
kereste, üldözte az éjszakát,
végül csak egy kemény, üres ágyat talált.

Merre van a nap, hová gurult?
Kérdi a behömpölygő, hájas éjszaka.
Mire a vándor az éj felén túljut,
álom nélkül alszik az egész világ maga.




Győr, 2014.08.08.

Játszottam veled



holnap, vagy holnapután őszintén beszélek
vagy meghalok, eltűnök, békét adok a térnek
hadd éljen újra minden szavam szabadon
ítéljen végre rajtam egy felsőbb hatalom

bűntudattal száguldom át
a tüzes, kínkeserves éjszakát
viszlát



Győr, 2014.08.07.

Testvérharcok



száraz kézzel fogom meg a kezed
szúrós szemmel nézek, mint egy megsértett bennszülött
hány ekével szántottam földedet
mióta bír az emberi emlékezet
régóta dúl ez az értelmetlen harc testvérek között

békezászlót hoztál, az én tenyerem is nyitott feléd
talpamat a sár is égeti, de nem sült meg teljesen még
tépett bokrok között átéltük a forró telet
elszökött felettünk a kék ég
békével jöttem
soha nem mondom, hogy ég veled



Győr, 2014.08.06.

Új magyar rapszódia



Ha elárulnak, kis időre eltakar
a múltat befedő őszi avar.
Elrejtőzöm, eltűnök újra.
Éhkoppon marad, aki engem akar.

Ha sokan lőnek rám, mérges leszek.
Kibújik belőlem az ősi állat,
és végzetével senkit nem várat,
csak legyilkol, és én zabálok, csócsálok, eszek.

Utána is lesz, aki megvakar.
Így tombol egy eszement magyar.



Győr, 2014.08.06.