A kerékkötők


Zsibbadt lábbal ébredt fel a hajnal,
fájdalma ősi, nem emberi nyűg.
Püffedt, viasz-szerű, szürke arccal
káromkodik, hogy kávéja kihűlt.

E nap miért nem lesz vidám?
Elmereng a hűvös reggeli köd,
meditál egy tegnapi vitán,
nedves tőle a csupasz réti rög.

Felszáll a pára, érik a délelőtt,
piroslik, mint a zamatos alma.
Délben a jó kedve is megjött.
A mumusnak nincs rajta hatalma.

Berepült egy szarka az ablakon,
fél délután csapongott körbe-körbe.
Jutalma lett egy kisebb vagyon,
az egészet lóversenybe ölte.

A szomjas este borról álmodott,
megpróbálta lezárni a napot,
kereste, üldözte az éjszakát,
végül csak egy kemény, üres ágyat talált.

Merre van a nap, hová gurult?
Kérdi a behömpölygő, hájas éjszaka.
Mire a vándor az éj felén túljut,
álom nélkül alszik az egész világ maga.




Győr, 2014.08.08.