Emlékszel-e az erdőre,
ahol rengetegféle fa volt, s még több szúnyog?
Tudod-e, mi lett azzal az erdővel, megvan-e még?
Emlékszel-e, milyen piros volt a feketerigó csőre,
amikor épp felettünk fütyült?
Akkor azt hittük, ölelni sosem elég.

Van, ami megvan, van, ami eltűnt,
de megmaradt még a kék ég, s utána a frissítő eső,
évszakok, mosolyok, kavalkád, etűd...
A kivágott fák helyén újak nőttek,
a természet ma is élő őserő.

Emlékszel-e a mesékre,
amiket viharos estéken mesélt a nagymama?
Ki tudja, hogy élnek-e még varázslók, s végre
az eltévedt királylány boldogan tért haza?

Van, ami eltűnt, de élnek és hatnak a varázsigék,
és senkit nem égetnek meg egy furcsa hitért,
belső erdeinkben fiatal fák nőnek,
őrizzük meséink, s gyermeki erőnket.

Győr, 2014.09.01.

Kaloda

A kaloda nyitva áll.
A megalázott fogoly szabad.
Hová szalad a megtört akarat?
Nincs út, nincs cél, a sötétség zabál.

(Árnyékvirágok)

Versfaragókról

A költő mindig hangulatember,
különben minimum matematikusnak ment volna.
A mindennapok igájába fejet hajtani nem mer,
mert szabadságvágya menten összeomolna.

(Árnyékvirágok)

Női álom

Vigyél el innen engem, Bébi,
nem bírom ezt a tötymörgést nézni.
Mikor jön el kettőnknek a kánaán?
Itt fogunk megrohadni talán?

(Árnyékvirágok)

Győr, 2014.08.30.

Lassan hömpölyög a zöldes Duna,
színén békalencse lebeg.
Titkait elrejti, nem tudja,
csillogását ki érti meg,
ki fejti meg újra?

Nyárfák állnak, mint az örök
őrök végig a víz fölött,
meleg fényben fürdik águk,
levelükön napsugár fut.

Néma fűzfák hajladoznak,
feltámad a lomha szél.
Emlékként boldog napoknak
ajándékot hoz maholnap,
s fehér pillangót kísér.

A halál olyan, mint a lepke,
pilleszárnyon válladra száll,
tekinteted nem eresztve
elvisz valamit, amit megtalál.

Lassan hömpölyög a fáradt, vén Duna,
vize sűrű és iszapos,
megárad újra, meg újra,
partját kicsit átrajzolja,
valamit mindig elmos.

            Győr, 2014.08.30.

Kiégett a ház, bedőlt a tető
ember nem jár a környéken
a szél süvít, s esdeklő
hangon nyikorog az ajtó
félig leszakadt régen

Növények csonkjai merednek feketén
az ég felé üvegszilánkok között
súlyos hamu, üszök, felette fél kémény
mellette kút, mely ezer éve nem öntözött

Nincs több virág, nincs több fa
nem repül már bogár, madár
az elmúlás rossz szaggal jár
mélysötét az éjszaka

Elhagyta e házat
a könyörület és alázat
nem tart meg több életet
A feltámadás várhat
hazugsággal támad
a múlt lángja, és nem szeret
emlékezni a képzelet



Győr, 2014.08.29.

Az erősek is sírnak,
csak ügyesebben titkolják a titkokat.
Naponta végrendeletet írat
a rángatózva haldokló alkonyat.

Kisvárosban él, és mindenkit ismer
az állandóan jelenlévő jóbarát.
Azt hiszi, végrehatja Isten
minden leírt akaratát.

Ahol a jó szándék erővel párosul,
ne kiabálj, ne harcolj vadul.
Rejtsd el fegyvered, s talán
alkalmad lesz használni, ha bealkonyul.

Kevés szóval igéz, az, aki erős,
a győzelem zsigerből fakad.
Már nincs ellenséged, te nősz,
túlnövöd önmagadat.




Győr, 2014.08.25.