Lassan hömpölyög a zöldes Duna,
színén békalencse lebeg.
Titkait elrejti, nem tudja,
csillogását ki érti meg,
ki fejti meg újra?

Nyárfák állnak, mint az örök
őrök végig a víz fölött,
meleg fényben fürdik águk,
levelükön napsugár fut.

Néma fűzfák hajladoznak,
feltámad a lomha szél.
Emlékként boldog napoknak
ajándékot hoz maholnap,
s fehér pillangót kísér.

A halál olyan, mint a lepke,
pilleszárnyon válladra száll,
tekinteted nem eresztve
elvisz valamit, amit megtalál.

Lassan hömpölyög a fáradt, vén Duna,
vize sűrű és iszapos,
megárad újra, meg újra,
partját kicsit átrajzolja,
valamit mindig elmos.

            Győr, 2014.08.30.