Van a rossz, és van a jó,
és van a páratlan.
Az utóbbi vagyok én magam.


Győr, 2014.10.04.

Hosszú, szinte végtelen óceánálmon hajózik a szusszanat.
Amerre elhalad, édesvizet keres.
Nehéz megtalálni a szigetet, ami nem gyarmat, még szabad,
és elad árudért egy kis vizet, csak fizess.

Hosszú, kivont karddal várnak a sziklák mögött
szomjas szuszogók, és majd egyik sem fizet.
Nehéz eltalálni egy páncélon át, ha törött
pengével célozzák meg a szívet.

Az első nap még csak a csobbanásért ölitek egymást,
a második harci nap az életbenmaradás miatt.
A harmadik nap térdenállva könyörögsz, hogy meghalhass,
csak életben hagyják a fiad.


Győr, 2014. október 2.

Kitűnő ételek, ivászat, lángoló szerelmek
Szomorúnak látszó bűnök, amiket soha nem bánt meg
Semmiféle barát
A jó élet otthonát élvezem, kóstold meg
Krúdy legjobb borát

Gyere az avíttnak tűnő utcákon
A velőscsont, a mustárok még itt vannak
Csak kérned kell, és megadatik
Vendelin szolgálja fel, látom
Megértő, türelmes szív
És itt jó, finom desszertet adnak

Asszonyi lelkekkel játszik, milyen szép látomás
Megértette, vagy sem, nem számít
Szelíd, fűszeres ízt ad minden vadnak
Ha tányérodon ő lesz a legszebb fogás
A kincstár, ügyvéd úr, mindig gazdag

Lopott forró éjjelek, lopott nappalok,
Elcsent apró jelek
Egyszer a vér dala szól, máskor a gyomor vágya lobog
Ne mulassz el, barátom, semmit sem
Ne bánkódj, mások mit hagytak parlagon
S mit bántak meg az elveszett hiten

I hate you, I hate you, I hate you
She said me at afternoon
I love you, she said to me
When I saw the clouded moon

Szindbád Latinovitsban élt tovább
Színesekké váltak a halvány éjszakák
A vágy legyen csontos, vagy kövér
Ő időről-időre visszatér

Kitűnő ételek, ivászat, lángoló palacsinta
Az élet ámítás, csábítás, egy hinta  


Győr, 2014.10.02.

feltört csuklók, kihunyt napok
véget nem érő éjszakák
kőtörés, a lélek vacog
vászonruhában éli át

szabályozott, bejáratott élet
gazdag étel, testmeleg tűz
pazar gondolat, de meg nem értett
kívül a parfüm, belül a bűz

disznóorral túrja a zsíros földet
a súlyos rabság, és gyöngyöt talál
mindig motivált, néha pedig törtet
este okádik, de reggel zabál

lekopik-e, vagy kinyitják
talán kényelmes e karperec
nemesfémet rozsda nem rág
vajon végetér e néma hecc

luxuskastélyban kóborol a csapzott hajú jólét
nem ismer meg soha minden szobát
helyét keresve sok mindent nem ért
az ablakok előtti fákon soha nem látott át

hiszen megvan minden, ami szemnek és a szájnak
mégis olyan, mint egy szívet ért találat
elszáradt az élet, mielőtt még kinőtt
örökre rázárták a rácsos teret s időt


Győr, 2014.10.01.

Édes átmenet

Télen bejönnek az őzek a városba,
csillog a ködben megriadt szemük,
bár nem várja őket zöldségdíszes őz-torta,
valamit találnak. Az erdőből eltűnt
a sok nyári finomság, s ekkor már
túl kopár a határ.

Télen alszanak a mókusok, de most még nem,
fákról-fákra ugrálnak kedvesen.
Bozontos farkuk mögött ott táncol az élet,
a sárga-rőt-zöld lombsátor megigézett.

Nyáron alszik a tél, ősszel ásít a táj,
valamire készül, valamire vár,
gomolyog a hűvös, tejszerű levegő,
bele lehet harapni akár,
összekoccan a föld és a felhő.

Van olyan, hogy valakinek már a puszta léte fenyegetés?
Mikor szabad elkezdeni védekezni?
Amikor egy belső hang azt mondja: ennyi,
vége a türelemnek, elromlott az egész?

Figyelj jobban, éjjel mindig bejönnek az őzek,
a házak között sétálnak alig láthatóan,
a mögöttük járó csendes erdőőrnek
ritkán hallható, mély hangja van.

Csilingelt a nyár, most dörmög görbe botján,
őszülő bozontja körül egy-két varjú kering.
Néhány szép nap, s pár szeles éj jön megint,
aztán esténként újra egymillió varjú száll.

A nyárfákat átnevezzük,
hiszen télen szebbek,
megőrzik az élet-nedűt,
álmodófák lesznek.

Győr, 2014.09.28.

Before of storm over West-Hungary

I feel
You are here
Surround me
Everywhere

What is this strange silence?
Is it the silence of soul?
Where is my passion of dance
and who said: No more?

28. 09. 2014.


Holtidő


Csak állsz és őrködsz, kemény vagy nagyon,
de harmadszor is elkap az ellenállhatatlan vágy,
nem tünteti el az akarat, nincs olyan hatalom,
és állva álmodsz róla, hogy vár egy pihepuha ágy.

Rongyból van a lábad, szinte összecsuklik alattad,
kis híján földre ejted könnyű fegyvered,
aranysúlyú szemhéjad véget vet a napnak,
ha elalszol. De nem szabad, nem lehet.

Aztán felkapcsolsz minden fényszórót,
a fény a barátod, talán most is segít,
kitisztítják fejed az izzó fényfoltok,
most már reménykedhetsz, hogy kihúzod reggelig.

Az első égderengést madárfütty előzi meg,
elszabadul kalodájából az ösztönös képzelet,
mikor vékony vörös csíkként megjelenik a Nap,
az ég sápadt csillagai örömtáncot járnak.


Győr, 2014.09.29.