most érkezett, felsírt, újra alszik
semmit nem látott, hidd el nekem
felpezsdít, elkábít, megvadít
a megtestesült szerelem

hadd pihenjen, nem volt könnyű napja
aludj te is, valaki vigyáz rád
könnyed nevet, bár sírnunk szabadna
hallgasd, hogy szuszog kisbabád

Vékony vércsík lüktet egy aprócska lyukból
Hematómát rejt a beszűkült tudat
Üres karabéllyal vajon mire gondol
Az alig lélegző, fázó alkonyat

Kiszáradt bokrokon megrothadt bogyókat
Majszol a távoli lopott ellátmány
Család, béke, haza, mi lehet fontosabb
Könyvlapokra égett száz évnyi magány

Rázkódik az ég is fájó sziklák mellett
Dübörgő hangjába ősi zaj vegyül
Sírni nem tudott már, nyüszíteni kezdett
Bakancsa óceán, vállain ember ül

Vicsorgó fogakkal felugat egy műhold
Pályája mentén kék csillag-lábnyomok
Nem látszik, hogy öreg, mindig egykedvű volt
Műszerei körül egy óvilág forog

Retkes kezét sáros pocsolyába mártja
Sebzett háttal, félve, vár az éjszaka
Lesújt rá a hajnal hétágú korbácsa
Hangtalan elrohan, itt marad szaga

Kong a világ gyomra, kiszáradt a bőre
Tekintete ködös, hullatja haját
Tántorogva járkál, ma még egyelőre
Hétszázhetven bolond szűk esztendőt lát

Ferde oszlopok kátyús utak mentén.
Szeles hajnalok, fodros pocsolyák.
Nyakad mennyire csókolni szeretném...
A távolban alszik illatos szobád.

Behunyt szemek mögött varjak hangja zúg.
Csupasz ágak között vak harkály kopog.
Egy meghasadt ág újra meglazult,
odvas fákban élnek üres otthonok.

Hamis ígéretek, be nem tartott szavak.
Szertefoszló emlék, megmaradt csodák.
Mit számít a jelen? Jövőnk már szabad.
Mit számít, hogy hol vagy, itt, vagy odaát...

– Térdre, de azonnal! – ordít rád az Élet.
Megdermedsz egy fázó pillanatra.
Legbelső ösztönöd hirtelen feléled,
szolga lelked rögtön cserbenhagyja.

– Élj a hatalommal! – súgják erős hangok.
Oldalra vetődhetsz, vár a fedezék.
Nem vagy nagy harcművész, sem egy lövészbajnok,
csak érzed, hogy ennél sokkal több kell még.

– Minek az alázat? – recseg dobhártyádon.
Eltorzítja arcod egy emberi szerep.
– Kié ma a házad, ki mondja, hogy pardon,
a halálba menők téged köszöntenek?

Homokos porondon szélesre tárt karral
liheg a megizzadt, fekvő akarat,
csak valami fájó, tompa üvöltést hall.
A lelátón egy ujj lefelé mutat.

Győr, 2016.