Heveny érzelem taglózza le néha a higgadt embert.
Menekül, de nem tudja, hogy merre jut.
A hétköznapok magányából nem mer
ádázan lázadni, mert minden megszokása messzire fut...

...vagy helyben jár.

Láthatatlan foglyok mennek az agyagos, ragadós úton,
képtelenek letérni se jobbra, se balra.
A megrögzött szokásoknak eltűnt az emberi arca.

Vagy ki tudja már?

Tegnap sem volt, ma sem lesz újabb váratlan halál.

Sok rab hosszú sorokban menetel reménytelenül,
csak összekapaszkodni tudnak, talán elbírják egymást.
Néhány nagyon fáradt ember megszokásból leül.

„Ha meghalt a társad, legyen erőd, hogy elásd!”

Szegény érzelem ingatja a szikkadt emberi lelket,
de aki erős, bármilyen szénakazalban megtalálja az elveszett tűt.
Gazdag érzésekkel táncol vidáman, és kerget
megszokott álmokat, akit belülről minden régi szokása fűt.



   Győr, 2013.10.23.