1.

Az oldaltáska

Ott lóghat egy táska bárki oldalán,
kidörzsölheti a csípőjét.
Ránéz a véres bőrre, és valamit megért.
Megéri fölös súlyokat cipelni talán?


2.

Lassú zongorajáték

A lány ujjai sokat gyakoroltak,
az évek feszes napirendjén mindig szerepelt a zongora.
Jóval később az idős hölgy emlékeiben boldogan vonaglottak
a pásztorórák, a legények, a zene. Az ifjúság kora.


3.

Cipőben

Hiúság megtestesítője, mindenki kényelmének vágya,
régen ez volt, ma már nélkülözhetetlen kelléke életünknek a cipő.
Mindig fontos szimbólum lehet, és ha feltűnnek
a drága lábbelik a sétálóutcán, elkerüli mindet a trágya, de vonzza annyi nő....


4.

Csendes erdő

Bolyongás, loholás az avaron,
száguldás tüskés bozótok között biciklin, vagy lovon,
sok férfit a vörös napnyugta felé elűz.
Mikor este beesik az ágyba, elalszik minden tűz.


5.

Vízköpő

Hatalmas a tér, és még nagyobb a katedrális.
Tornyai az eget ostromolják.
A pusztító földrengés megrongálta, de máris
vízköpködő kőművesek  gyorsan felújítják.

 6.

Bölcsek-e?

Nagy házban élnek az udvarházi népek.
Gazdagok. Kozmetikusuk mindig előttük ébred.
Főleg magukban bíznak, és végleg
eldöntötték, hogy számukra a zuhany a lényeg.


7.

Kevés remény maradt, de elegendő

Zavart madarak repkednek a háztetők felett.
Sirályok. Mégsem találják az anyafolyót.
A rablóhollók hozzák a friss vöröshomokkal keresztbe fújó szürke szelet.
Aki önként a rabszolgaföldön marad, rosszabb, mint halott, önkéntes bolond, lehet.


8.

Gyertya a szeles temetőben

Nincs joga, nincs ünnep, miért ég?
Árnyéka egy vad boróka, és a százötven éves fűz.
Elfújta a szélroham és vastagon füstölt. Miért szép?
A kicsi lángban, úgy hiszik, ott ég az örök tűz.

9.

Öregedés

Kopott malomkő lett a szívem,
nem őröl soha többet már.
A malomtorony elkorhadt, nemrég lett ilyen,
hózáporba fordult az öreg nyár.

10.

Mélyrepülés

Kompenzált szenvedésekből önsorsrontó szenvedély lehet.
A betegség régóta kínoz sokakat.
Narkó, vagy pia kell? Nem éltető falat?
Ha feltámadt, ki állítja meg az északi szelet?

11.

Vadkemping

Halk esti dalok szólnak a hűvös levegőben,
aztán mindenki hálózsákjába bújik lassan.
Ilyenkor van időnk aludni bőven.
A gitárszó még ott kísért a magasban.

12.

Függöny

Lengedeznek a huzatban a kevély drapériák,
eltakarnak sok dolgot a finom függönyök.
A végső fellebbentésnél senki nem lesz diák,
mindenki doktorrá válik, és úgy marad, bölcs lesz, örök.



   Győr, 2013. november


(Megjegyzés: Több négysorost nem akarok írni, mert folytatni szerettem volna egyiket-másikat, de a forma kötött volt. Ragaszkodtam az elhatározásomhoz.)

Tányérokon és poharakban szaladgál a sok kis ördög
Afrika közepén, és Európán is túl.
Sikoltoznak. Sokfelé éhínség, és szomjhalál dúl.
Nem csak a gyenge, hanem a szerencsétlen is elhull.
Feladja reményét sok jóakaratú ember, közben az ég dörög.

Valami répa fő egy bádogpohárban.
A sötétbarna bőrű nő fölé hajol.
Álmodik.
Az éjszaka halkan leszáll, félálomban hajszol
egy felejthetetlen tengerparti álmot,
megkövülten mereng.
Aztán fázósan ébred a sziklákon kint.

Fehérsörtéjű, öreg néger mormog a homokparton nem túl messze.
Ősi imát zagyvál, nem érti sem őslakó, sem újonnan jött senki.
Csak azt gondolja: Van még hová menni?
Mielőtt felkelne, leszáll az újabb este.

Álmuk nem múlik el semmiféle neszre.

"Nincsen teli tál, amiből mindenkinek jutna egy kevés túlélés,
egy apró lakoma.
Több, mint hétmilliárd ember pora
emlékeztet, hogy békés lehet,
amit kínál egy haldokló világnak az álmodozás kora."



                                Győr, 2013.11.09.

Barna kezét magasra emelve megadja magát a nyugodt ősz.
Lomha tomporával leül egy repedt fatörzsre, bambán néz, elidőz...
Nem érdekli a fájdalommal fenyegető géppisztolyerdő.
Magába fordul, filozofál csendben, elhiszi, hogy a nyár kelendő.

...vagy bármit elnyel az idő, ez a hatalmas bendő?

Szürke arcát a folyó fölé tartva
keresi önmagát egy szegény szomjas szolga.
Mikor csuromvizes inggel sokat ivott már,
elszalad észak felé.
Azt hiszi, közel a határ.

Végül felveszi egy télbe tartó, nyikorgó kerekű deres batár.

Minden ember szolga, és megadja magát az ősznek,
nem számít, ki győzött, vagy ki-kit győz meg.
Túl kell élnie, mint a téli jégkarcok.
Legalább tavaszig. Lehet, hogy holnapra már
nem maradnak, csak fehér emlékarcok.



  Győr, 2013.11.03.

Hát hazaértél.

Jó lenne hallani a hangodat,
bátran ébressz fel, nem alszom igazán.
Nem fogok felkiáltani talán,
csak finoman megsimogatom karodat,
aztán együtt elalszunk csendben, békésen.

Miről álmodunk?
Nem tudja senki sem.

Győr, 2013.10.31.