A Rózsa-tó partján pihenek melletted egy negyedórát,
nézzük együtt, ahogy a víz fölött a vadkacsák táncolnak.
A denevéreket nem szereted, de esténként mégis ott vannak.
Valaki a sátrunknál gyújtott egy kis tüzet, bronz menórát.
Ugye minket senki le nem láncolhat?

Ugye megbékélünk a bennünk tomboló démonokkal, mielőtt
minden gyilkos álmunkban a legfőbb ellenségünk előtt
valaki lelőtt?

Mint nyers embernek, gyorsan párolog a mérgem.
Arcodat a Rózsa-tó tükrében
látni fogom-e újra, amikor kell éppen?



Győr, 2014. április 27.

Hosszú éjjeleken álmodik az ember.
Álomtalanságban nyugalmat soha nem nyer.
Pihenhetne egy ilyen fejlett szőrtelen majom,
de nincs, ki rákényszerítse, nincs olyan hatalom.

Rosszul ébredhet fel,
aki kevés álommaggal alszik el.
Éjjel nyugalomcsírákat ebédel.

Rendet rak-e egy jó bosszú?
Ön dönti el, hogy álma rövid lesz, vagy hosszú,
osztályrésze a feledés,
vagy bármit mondhatok, az már túl kevés.



  Győr, 2014.04.18.

Látod, haver, ismét találkoztunk.
Nehezebb volt, mint ahogy annak idején megbeszéltük.
Megint elégetjük ezt, ugye, bizalmas a levelezésünk?
Egymást már sokszor újra meguntuk.

Merev fegyelemben bízik a bölcs értelem?
Mire gondolsz, könnyű legyen a vége, vagy harcoljunk talán?
Rendnek kell lenni a világban, és ettől származik
a megcsókolandó sokezeréves ikon?

Nem tudod te sem, kinek ülj le asztalán.
Nem lesz több kard, amit bármilyen ismerős kivon.
Nincs tökéletes válaszom egy szabványos irattáskában nekem.

Végül ki marad velem?
Valaki megtalál?




Győr, 2014.04.06.

Franciska ott ül a felhők fölött,
napfényes vitorlázógépre költözött.
Elrabolt egy lelket a termiken ott fent,
a repülés, mint szó, itt lent semmit nem jelent.

Franciska elszállt, mint egy melegáramlat,
hosszú emlékezés, ami itt maradt.
Sokáig repül, és elszenderül.
Álmodja: a Földön senki nincs egyedül.

Királyok vágya csak egy lehet,
hogy minél egyszerűbb legyen a képzelet.

2014.03.31.

Negyvenöt éves vagyok.
Szeretnék egy gyermeket.
Ha fiú lesz, megtanítom ölni,
ha lány lesz, megnézem, hogy szeret.

Sok bölcsességre tanítottak öreg papok.
Túl messzire repítettek kopott kerekek.
Gyakran mondtam, hogy "ég veled".
Sokszor jó volt, hogy az idő elrobog.

Kérdések csóváját húzom a hátam mögött,
a válaszok darabjai elégnek a légkörben.
Tétova utamon hullócsillag, meteorit köszönt.
Mire földet ér, elkopott
sok megalázott ember, akit megtörtem.

Nehéz volt minden titok,
nem lesz könnyű ezután sem semmi.
Negyvenöt évig talán ragyog
a remény, amiért érdemes valamit tenni.



(2014, tavaszi ciklus folytatás)