Süt a Nap, ez bentről igazi élmény,
kint mínuszok szállnak,
nincs baj, amíg füstöl a kémény,
nem kell elhagyni szobádat.
A fázós ember is türelemmel van a természet iránt,
a tavasz és a nyár az utóbbi években soha el nem maradt.
Vegyen meleg gúnyát az, akit érint, és nagyon bánt
a hideg, ami testét éri, és rajta átszalad.
Hajnalban, pirkadat előtt a Rába felett
pamacsos ködgomolyok szálltak.
Úgy tűnt, a víz termálfürdő lehet,
pedig csak pár fokos folyóba hajoltak az ágak.
A csillagfényes égbolt elszívta a meleget,
így jött el az év utolsó napja,
ki hitte volna, mennyire téli lett,
errefelé nem mindenki akarta.
Ünnepeld a vakító Napot,
ünnepeld az elszaladt évet,
most várhatsz egy újabb kánikulára,
ami majd kis híján eléget téged,
de addig nyiss pezsgőt, durrogtass, énekelj rekedt, téli hanggal,
míg csak rád nem virrad az első jövő évi hajnal.


Győr, 2014. december 31.

Akár a testetlen lelkek, nem vetünk árnyékot,
csak a körvonalunk csillog az erős napsütésben.
Jelenlétet érzel, hogy valami van még ott,
egykor idetartozott, s valahogy nem tűnt el.

Becsukott szemmel már tisztábban látok,
újra együtt vagyunk mind, régi barátok.
Tekintetünk előtt nem görbül a láthatár,
utol sosem érhet a leggyorsabb madár.

Ülünk a magas házak tetején,
lábunk az ásító mélység fölött lóg,
nem lehetünk többé együtt ketten, te, meg én,
s nem te voltál az, aki otthagyott.

Tovalibbenek, mint szélfújta papírszelet,
mögöttem hűvös illat marad,
elfelejtek minden arcot, nevet,
elvesztem, nincsen már szabad akarat.

Érzed-e? Itt vagyok mögötted a házban,
esélyt adtam egykor, de mára megbántam,
hosszú szárnyaimmal őrzöm minden lépted,
ezüsthajú csendben neked szól az ének.

Győr, 2015, január 2.

Mindig láb alatt van a pajkos fekete kutya,
parizerszerű nyelvével kanyarítja csahos száját,
ha megindul, a száz métert pillanatok alatt lefutja,
kemény fakerítést suttyomban, éjszaka rág át.

Kint ne hagyd soha cipődet az udvaron!
Cafatokra cincál bármit, ha hagyom.
Teliholdkor élénk hangja megédesíti a hosszú éjszakát,
hazahozza a használt zsebkendőt is, vagy bármit, amit talált.

Nehéz hegyi kirándulásokon ő a hűséges útitárs,
messze előreszalad, csak győzd követni,
de pár óra múlva már lankadt lesz, meglásd,
s kedvenc dobófáját gyakrabban elejti.

Ha fáradt, rászólhatsz, nem biztos, hogy hallja,
úgy tesz, mintha valami fontos dolga lenne,
de estebédkor rohan, mert mennyei manna
várja, s ráadásul húsos csont van benne.

Ősi, mély haragját ezer macska bánja,
téli erdő mélyén fehér lesz kabátja,
bokrok közt megrémült tőle a vaddisznó,
ő sűrűbe kergette. Vadászni volna jó.

Mélybarna szeméből árad az alázat,
majd amikor végre ránk tör a nap vége,
gömbölyödve alszik, melegíti lábad,
csendesen mosolyogsz. Álmodni megérte.

Győr, 2015, január 2.