Mindig láb alatt van a pajkos fekete kutya,
parizerszerű nyelvével kanyarítja csahos száját,
ha megindul, a száz métert pillanatok alatt lefutja,
kemény fakerítést suttyomban, éjszaka rág át.

Kint ne hagyd soha cipődet az udvaron!
Cafatokra cincál bármit, ha hagyom.
Teliholdkor élénk hangja megédesíti a hosszú éjszakát,
hazahozza a használt zsebkendőt is, vagy bármit, amit talált.

Nehéz hegyi kirándulásokon ő a hűséges útitárs,
messze előreszalad, csak győzd követni,
de pár óra múlva már lankadt lesz, meglásd,
s kedvenc dobófáját gyakrabban elejti.

Ha fáradt, rászólhatsz, nem biztos, hogy hallja,
úgy tesz, mintha valami fontos dolga lenne,
de estebédkor rohan, mert mennyei manna
várja, s ráadásul húsos csont van benne.

Ősi, mély haragját ezer macska bánja,
téli erdő mélyén fehér lesz kabátja,
bokrok közt megrémült tőle a vaddisznó,
ő sűrűbe kergette. Vadászni volna jó.

Mélybarna szeméből árad az alázat,
majd amikor végre ránk tör a nap vége,
gömbölyödve alszik, melegíti lábad,
csendesen mosolyogsz. Álmodni megérte.

Győr, 2015, január 2.