Ti miért nem ültök a rázkódó diófaágra,
amikor cibálja az őszi vihar?
A magasság, vagy a mozgás zavar?
Féltek, hogy leestek, és nem puha az avar?
Ugyan, nem zuhanásotokat várja
a következő hideg zivatar.
Ne kapaszkodjatok megrögzött szabályba,
ha új, zajos megoldást jósolnak az évszakok.
Hidd el, barátom, nem lehet nagyobb bajod,
sem neked, sem másnak.
Önmagadon kívül senki nem szánhat halálra.

Ti miért nem szaladtok a végtelen irányába?
Hol vannak a falak, amik annyira vastagok,
hogy szigorú arcukért mindent otthagytatok?
Ti tudjátok, hogy aki keres, mennyi mindent talál ma.
Nézzetek fel! Az ég értetek vacog.
A semmi is ott lakhat egy befűtött szobában,
ahol az elmúlás szaga régen belétek fagyott.
Ti gyújtotok holnap egy új napot.

Ti vagytok, akik rázzátok majd a diófaágat,
mert ti lesztek jövő tavasszal a legújabb vihar,
ti cibáljátok a képtelent, ami megint fellázad,
mert élni, nem csak kapaszkodni akar.