Lassan hömpölyög a zöldes Duna,
színén békalencse lebeg.
Titkait elrejti, nem tudja,
csillogását ki érti meg,
ki fejti meg újra?

Nyárfák állnak, mint az örök
őrök végig a víz fölött,
meleg fényben fürdik águk,
levelükön napsugár fut.

Néma fűzfák hajladoznak,
feltámad a lomha szél.
Emlékként boldog napoknak
ajándékot hoz maholnap,
s fehér pillangót kísér.

A halál olyan, mint a lepke,
pilleszárnyon válladra száll,
tekinteted nem eresztve
elvisz valamit, amit megtalál.

Lassan hömpölyög a fáradt, vén Duna,
vize sűrű és iszapos,
megárad újra, meg újra,
partját kicsit átrajzolja,
valamit mindig elmos.

            Győr, 2014.08.30.

Kiégett a ház, bedőlt a tető
ember nem jár a környéken
a szél süvít, s esdeklő
hangon nyikorog az ajtó
félig leszakadt régen

Növények csonkjai merednek feketén
az ég felé üvegszilánkok között
súlyos hamu, üszök, felette fél kémény
mellette kút, mely ezer éve nem öntözött

Nincs több virág, nincs több fa
nem repül már bogár, madár
az elmúlás rossz szaggal jár
mélysötét az éjszaka

Elhagyta e házat
a könyörület és alázat
nem tart meg több életet
A feltámadás várhat
hazugsággal támad
a múlt lángja, és nem szeret
emlékezni a képzelet



Győr, 2014.08.29.

Az erősek is sírnak,
csak ügyesebben titkolják a titkokat.
Naponta végrendeletet írat
a rángatózva haldokló alkonyat.

Kisvárosban él, és mindenkit ismer
az állandóan jelenlévő jóbarát.
Azt hiszi, végrehatja Isten
minden leírt akaratát.

Ahol a jó szándék erővel párosul,
ne kiabálj, ne harcolj vadul.
Rejtsd el fegyvered, s talán
alkalmad lesz használni, ha bealkonyul.

Kevés szóval igéz, az, aki erős,
a győzelem zsigerből fakad.
Már nincs ellenséged, te nősz,
túlnövöd önmagadat.




Győr, 2014.08.25.

felsebzett lábakon cammog a magány
barázdát húz sötét nappalokba a fájdalom
el kellett múlnia a rablott időknek
valahány lidérc álma
még látszik az arcokon

nap, mint nap lecsap a gonoszság bárdja
apró szavak sok szenvedélyt megöltek

Kontrasztjaink


szürkeség, de világít a feketeszín előterében
minden nagyon, de nagyon relatív
gondold meg barátom, hogy megölsz-e, vagy mégsem
barátnőd a másvilágról hív

itt állunk ketten újra a semmi óceánpartján
szembefeszül két régi indulat
egyikünk sem tudja már, min mulat
a szertelen, szeretetlen önkéntelen mozdulat

kivérzik-e az egyszerre dobbanó szív

holnapután megtudjuk, milyen volt a holnap
a mára már nem emlékezünk
eljön az idő, hogy nem temetjük el a holtat
mert tőlünk függetlenül régen eltűnt


Győr, 2014. augusztus 19.

 


Adj békét


Miért nem lehetek újra szenvedélymentes remete
Puritán, fájdalom nélkül élő
Nem várom el, hogy válaszolsz pont nekem te
Akitől mindenki fél, vagy majd lesz félő

Kérlek, ne mondj semmit se


Győr, 2014.08.19. 4:48

 
Ördögszekér


Ők nem alszanak soha
ezért mi sem alszunk
a lelkekért, a lelkünkért folyamatos a harc

Szél kerget előre a pusztaságban
mindegyikünk kiszáradt keresztes lovag
egy vihar előőrseként porfelhőben feltűnő személytelen, elmosódott arc
nekicsapódva minden nagyobb kőnek

Minket látsz, ha nem nézel oda, főleg
szemed sarkában észleled a kergetőket
a házak között és a tereken is ott vagyunk
zizegve, pörögve
örökre fürdünk a porban
megállni csak akkor lehet
ha az Esőcsináló feketére festi az eget


Győr, 2014.08.20.



Esőváró


Ess, eső, ess
A szívemért szeress
Így mulassunk egész éjszakán át
Hajnalig befaljuk a friss zápor szagát

Köpönyeged legyen a vízfüggöny
Arcod alabástromból faragott tünékeny felhő-szín
Hosszú csizmád sárból neked készült külön
Osztályrészed fentről leszálló öröm
Csatorna mélyén eltűnt a kín


Győr, 2014.08.20.


 szimmetria tanulmány; alanyi vers; belső világ


utálom, hogy el kell titkolnom a lelkemet
de ha nem teszem, kihasználnak
azt nem lehet

de ha szeret
aki tisztán láthat
nem bánom, hogy elkísér, s végül eltemet


Győr, 2014.08.21.



ennyi1

a rossz és a még rosszabb között
határozni nem könnyű feladat
csak az üresség marad

ennyi2

Kinek kellenek pusztító viharok?
Ki tudja újjáépíteni az egész Földet?
Marad a lakhatatlan űr.

ennyi3

körülöttünk kísértenek temetetlen vágyak
szabadon kószáló szellemek kívánnak
hogy elfelejtsem őt


Győr, 2014.08.21.


 Katlan


Hiányozhat-e úgy valaki,
hogy soha nem találkoztam vele?
Melyik dimenzióból szív energiát ez a vákum?
Stabil otthont vajon lel-e
a nyughatatlan fátum?

Ártó démoni, vagy angyali a neve?

Megannyi furcsa kérdés zsibong a mélytudatban,
a válaszokat rég elnyelte egy ősi, ismeretlen katlan.


Győr, 2014.08.21. 23:54



Értelmetlenül

Kezemmel hadd simítsam meg arcodat.
Jól esett.
Bár ilyen lágyan fejeznénk be a régi harcokat.
Soha nem lesz békés a gázai övezet.

Arcommal hadd bújjak vállad mellé.
Bőröd illata mindennap élvezet.
Mikor majd rám lősz, tudom, hogy megremeg kezed,
egy mosoly a lelkedről igaz képet mutat.

Ostoba, véres halál lesz az az alkonyat.


Győr, 2014.08.22. 03:07

 Példaképek


Radnóti Miklós és Latinovits Zoltán ülnek a semmi szélén, lógatják lábukat,
mélán néznek előre, szórakozottan gondolkodnak.
Hol volt a helyem abban a színes világban, és ki hívott vissza ide?
Álmodom-e, hogy itt vagyok, vagy látom-e újra a Földről a Holdat?
Nincs két egyforma ember, akinek azonos a hite.

Mögöttük a ködös fák közt Pilinszky bagózik.
Cigijének füstjét messze hordja az idő.
Amikor elnyomta a csikket, a távolba nézett,
megtalálta az utat.
Kinőtt belőle egy alternatív jövő.

Kövesd az Urat! Mondta egyszer a pápa,
de nem érezte, hogy benne él az Úr,
sorsát elnyerte, és ma
történelem lett, egy lélekhadúr.

Követhetsz, utánozhatsz akár ezernyi példaképet,
a véletlen, Isten, Allah, vagy Buddha mutatja meg, milyen az élet.
Tiltakozz szelíden, vagy vadul, ők ott lesznek benned,
nem mint követendő példaképek, de szerves részei mindennek.

Ott tobzódnak ők a végtelen partján,
mindegyikük ajkán új, eredeti szó.
Itt élnek velünk, megtartván
mindazt, ami belőlük jó.


Győr, 2014.08.22.

 


 Őszidő


Kavicsos úton csikorgó csizmában
Sétál a barázdált arcú, elfáradt idő
Néha sóhajt egyet
Megrezdülnek a pöndörödött szélű falevelek
Egy pillanatra megáll minden felhő

Bozontos, barna kutyája szaladgál a lába körül
Ősznek hívja
Füttyent párat, eldob egy fadarabot
Aztán megtorpannak egy alacsony kőfalnál
Amit egy ősi civilizáció rakott
Ősz kekszet kap, farkcsóválva örül

Hűvös szelek jönnek, rövidül a nappal
Elsétál a késő délután
Közel van a tenger, tompán morgó hanggal
kérdi: Mi jön ezután?

Ilyen kérdésekre kevesen tudják a választ
Egyvalaki biztos: a tétova idő
Tuskólábú percek, álomittas herceg
Nála talál támaszt
Az elkóborolt jövő

A nyár szétszórt morzsáit
Összecsipkedi a reszkető este
Ha nincsen jó kérdés, válaszolni kell-e?
Csendes szóval lázít
Aki nem hisz benne

Megnyújtott léptekkel bandukol tovább
az idő, a lassú út porát
maga mögött hagyva
A leszálló éjben már
nem látszik az arca
Nyugalmat talált



Győr, 2014.08.23.


 
Vásottak


Ki korán kel, még látja a gyilkos utolsó lépteit,
aztán elpárolog, mert nem élhet itt.
Gránitkeménységű termésköveket is kirág
a megátalkodott sósavszagú alvilág.

Keserűvíz ízt érez a szájában állandóan,
ki a fejét tartja laza homokban,
nyakakat horzsolnak tekeredő indák,
van, aki megússza, áruló lesz inkább.

Kicsi lángból lesz az öles máglyahalál,
nem kell bemagolni a rossz szándékú betűt.
Ki fillért keres, hasas bankót talál,
de nem veszi észre, ami régen eltűnt.

Itt az idő, vedd észre magad,
ne szolgálj egyszerre két-három urat,
döntsd el, kinyitod, vagy befogod a szád,
hogy biztos hittel vészeld át az éjszakát.


Győr, 2014.08.23.