Vastag kenyérszelet az élet, száraz már az alja,
vékony felvágottként barnul sorsunk rajta,
megenni már nincs kedve senkinek,
kidobni pazarlás, soha nem teszünk ilyet.

Holnap talán erre jár egy éhes kóbor kutya,
sovány oldalában ott a fájdalom.
Fél, mert sokat verték, és inkább elfutna,
de éhezve nem élhet igazán szabadon.

Egyedül sétál az utcán a felpuhult álom.
Szemei körül sötét karikák,
előre néz, mereven és vádlón,
nem árulja el, hogy valóban mit lát.

Megszürkült képek, festmények, fotók,
motívumaikba boldog évek bújtak,
régen mázolt falon mindegyik ott lóg,
megtagadva a fiatalt, az újat.

Láncait rázza a béklyózott világ,
újra gyullad, igen, a régi fáklyaláng.
Felfelé nézz, nem vagy egyedül,
szárnyas múzsád, lásd, ott fent repül.


Győr, 2014.12.15-16.

egy ismeretlen városban
kóborol eltévedt lelked
az utcák szelesek, piszkosak
a falak viharvertek

nincs útjelző tábla, nincsenek házszámok
sehol nincs egy útbaigazító ember
csak az üres buszmegállókat látod
a gaz, az ecetfa minden rést felver

gyere hát haza, meleg kandallóval várlak
lesz sült hús is, még ki sem hűlt az ágyad
hol kóborolsz, mondd meg, kedvesem

választ sem a sikoly, sem a csend nem ad nekem


Győr, 2014.12.14.

alacsonyan jár az Esthajnalcsillag
még ébren tart, kérdéseket firtat
hogy miért nem nyugtat a pihentető álom
miért kell áttaposni rengeteg szabályon

magasról susognak az erdőszéli fák
sötét hajnalon válaszokat adnak
mindenre van szavuk, csak kívánd
a természet nem néma, és nem vak

"azért nem alszol, amennyit kellene
mert tovább lázad benned a súlyos nappal
bezárja szellemed az éjszaka ketrece
s kívül reked az álomhozó angyal”

"azért nem alszol, mert kézenfogva húz
pár megrekedt gondolat, s te béna túsz
keringsz velük körbe-körbe
álmatlan páriaként mindörökre"

eltűnt már az Esthajnalcsillag
újra kelnek a megszokott fények
nem susog semmi, és nem vallat
valami remény maradt csak, a lényeg


Győr, 2014.11.04.

kucsmája tornyos viharfelhő
ráncos csizmája a Mariana-árok
lázát megméri az Egyenlítő
pólusain viseltes, fagyott kabátok

legyen ez az első befejezett Éden
ajándék az embereknek, legyen minden népé az érdem
ne küzdelemmel vívják ki, ami szép
a világban mindenki őrizze meg saját hitét

legyen még egy második, és újabb esély
szemtelen, nehéz unokáidnak is mesélj
ne rémtörténetekkel traktálj esténként másokat
a domboldal szépségét mutassa meg minden szavad

legyen harmadik a legkisebb gyermeked
aki a ködös igazságot viszi tovább
a természetben lakó feltétlen szeretet
nem mindig mutatja meg önmagát

magas hegyeken lakik a Föld lelke
de gyakran kirándul, pihen az óceánok mélyén
volt valaki, aki mindezt örökké szerette
hogy ki volt az, nem értem, talán te, vagy én

ötödikként szálljon az űrbe az élet
teremtsen távoli helyeken új otthonokat
hol nincs fent és lent, más a világszemlélet
legyenek új célok, és új utak

létünk alapja itt burjánzik a Földön
ha elalszik is néha, hagyd, hogy újra nőjön


Győr, 2014.11.01-03.

Szellemi útitársamnak, Gomzi Edinának

A Köztelek utcában mindig süt a Nap,
a Kígyó utcában a szél is simogat,
az Aranyparton még mindig tart a nyár,
a Köztemetőben vadnyúl fut, mókus ugrál.

Töltések közé szorult három folyó,
együtt szállnak felette madarak s angyalok,
jegenye tiszteleg két parton, s hasonló
sustorgással a várban fent zászló lobog.

Amikor hirtelen eláll az eső,
fél óráig ragyog egy kettős szivárvány,
gőzölög, s dorombol sok cirmos háztető.
A Városház lépcsőjén csúszós lett a márvány.

Szabadhegy lejtőjén legurul a fény,
a hűvösödő este át nem vett nyeremény.
Ásít a Marcal-tó, száz békája álmos,
tányér teliholddal elköszön a város.



Győr, 2014.10.07.