Víz alatt is éghet a láng,
de nem mindegy, hogy milyen,
a közönséges nem ég tovább,
kialszik a felszínen.

Légy tűz, mely önmagát táplálja,
melynek viharban sem alszik ki lángja,
légy ívfény, mely a tenger alatt
messzire világítva utat mutat.

Kékes esőcseppek pofozzák a tornyot,
nem lesz ettől halványabb a fénye,
régen komoly felelősséget hordott.
Leváltották. Biztos megérte?

Minden eszünkbe jut,
ha elég mélyre ásunk,
lelkünk alagút,
végén a fény: halálunk.

Apró esőcseppként száguldunk a levegőn át,
aprót csobbanva fogadjuk el az óceánt,
apródjai vagyunk csak egy hatalmas úrnak,
de a fontos dolgok mind mirajtunk múlnak.


Győr, 2014.10.04.