Estevárás



Lassan beköszön az ajtón a fiatal este,
aztán sarkonfordul, eltűnik, mint aki meggondolta magát.
A Nap indián maszkban, rézbőrét vörösre festve
térdre hull az ég alján, mint aki angyalt várt.

Hosszú sóhajjal búcsúzik a langyos esti szél,
minden fuvallata örök szeretetről beszél.

Még nyikorog egy fáradt hinta az üres játszótéren
-egy pajkos manó meglökte láthatatlanul-,
de már táncot járnak a csillagok az égen,
tánciskolájában a Hold keringőt tanul.

Lepihennek az ágakra a daloló madarak,
csacsogásuk hajnalban visszatér,
a levegőben zöld illatok vitorlája dagad,
a tó tündére nem bánja már, hogy facér.

Elernyed a bűvös erdő, lekókad a feje,
de életre kelnek csillogó szemű lények,
az éjszaka sötét köpenyben bebaktat a színre.
Holnapig megbékélt minden apró lélek.




Győr, 2014.08.05.