Megriad a nagy, sárga fogú rágcsáló.
Több, mint félig átrágta már a fát.
Jobbra szaladjak, vagy balra fussak talán?
Recsegve dől a törzs, roppan ezer ág.

Mi marad reggelre a gyenge hódvárból,
ha az ár is elönt, és a sáros örvény leránt?

A keresztbe dőlt  fa az úszásban meggátol...

...de mától a kis hódok lubickolnak a vastag tönkök alatt tovább....

Győr, 2013. december 15.

Legalább huszonnégy órája aludnom kellene,
így lett volna korrekt a biológiai órám szerint.
Amennyivel megerőszakolom a természetes lelkiismeretem,
annyi időt levon ő a működésemből megint.

Ébren lenni jó, de az álmokat is szeretem,
visszatérni egy helyre szinte soha nem sikerül.
Amikor minden álom elkerül,
a kemény valóság a szoba sarkából világít nekem.

Az üvegszemű plüssmaci a sötétben láthatatlanul legyint.
Mikor végre elalszunk, ő fekszik a paplanomon felül.




    Győr, 2013.12.12.

Kedves barátom!

Mindennapi döntésed mennyire tárgyilagos?
Nem kínoz, hogy választani kell két egyértelműen rossz

dolog között?
Hiszen jótanácsot adni öreg társaink sem tudnak,
nincs biztos válasz, de álmodd, ami neked örök.

Bölcs kérdés, hogy egy vágyat elültet-e
a mindenkiben ott lappangó jövő,
a szabadság álma, valami jobb valóság szubjektív vetülete.

Végül vagy matematikát látsz, vagy ott áll ő.




 2013.12.09.

Szállnak a szürke hófelhők,
cibálja lábukat az Északi-tengerről menekült fehér sirályok hada.
Házak közé kóborolt rókák járnak, és a fákat félig átrágó hódok előtt
az enyhe tél sátrat bontana.

Szívből örül az ősi, pontos télen,
akit a fagyos idő nem változtathat zorddá.
A vidámság felmelegít mindenkit, de nem érdem,
hogy térden csúszva is nevet sorsán a réten
a púpos erdei manó, és a rút boszorkány.

Az utcasarkon és a főút mellett, távolabb,
három lilás arcú, vacogó kurva áll.
A kamionparkoló csendes, meleg büfében kajál
néhány leendő áldozat.

Csend van, egy kicsit minden így marad.