Majdnem egyszerre születtünk.
Csak néhány év különbség,
de együtt, közös szülőkkel hozott létre az ég.
Sokszor ugyanúgy éreztünk, ettünk,
civakodtunk, és tettük,
ami sokáig összekötött rég.

Nehezen, bár különvált kettőnk sorsa.
Túl nagy különbség közöttünk nagyon messzire nem vezet.
Mindig van asztalunkon néhány kóbor morzsa,
ami mindkettőnknek egyszerre jut.

Tudom, akit én szeretek, az engem is szeret.



   Győr, 2013.08.23.

Rohant egy csónak hosszan a folyón, nehéz hullámokat vetve.
Vezetője hátradőlt, és nevetve
élvezte a hűsítő, őszi esőt ígérő
tompa, barnás színnel fénylő
hullámzó, mindig változó vizet.

Senki nem fizet egy életen át sem akkora árat,
ami miatt bármely szeszélyes folyó kiárad.
Nem kérdezi meg a föld alatt bújó hód,
hogy amikor egy fa törzsét átrágja,
rosszat tesz-e, vagy jót.

Mackós külsejű, boldog, vidám ember
a természetet járja, néha ladikba ül.
Fényképez néhányat,
álmodik szépet és lágyat,
múltjában elmerül.

Hosszan úszik a csónak, végig a messze hömpölygő folyón.
Merészen bedőlő fák szegélyezik a partokat.
Szemtelenül világító fényes telihold
éles árnyékokat vet, mély titkokat kutat.



  Győr, 2013.08.21.

Májkrémért nyivákolt a sovány, barna macska.
Éhes, nem tanult meg egeret fogni.
Mindig a gazdájától kapott enni, és hagyta,
hogy simogassák, mert ő egy kedves, megszokott házi holmi.

De eljött a törés, eljött az a nap,
amikor a gazdáját agyonlőtték.
Azóta a kandúr magányosan, éhesen marad,
gyakran megijed, messzire szalad.
Életének színtere mindennapos lőtér.

Törődjünk-e egy ilyen állattal?
Körülöttünk túl sok kóbor macska bujdokol,
szenvedéseikért mindenki mást okol.
A kandúrnak nem jön el a következő hajnal.



  Győr, 2013.08.18.