Legalább huszonnégy órája aludnom kellene,
így lett volna korrekt a biológiai órám szerint.
Amennyivel megerőszakolom a természetes lelkiismeretem,
annyi időt levon ő a működésemből megint.

Ébren lenni jó, de az álmokat is szeretem,
visszatérni egy helyre szinte soha nem sikerül.
Amikor minden álom elkerül,
a kemény valóság a szoba sarkából világít nekem.

Az üvegszemű plüssmaci a sötétben láthatatlanul legyint.
Mikor végre elalszunk, ő fekszik a paplanomon felül.




    Győr, 2013.12.12.

Kedves barátom!

Mindennapi döntésed mennyire tárgyilagos?
Nem kínoz, hogy választani kell két egyértelműen rossz

dolog között?
Hiszen jótanácsot adni öreg társaink sem tudnak,
nincs biztos válasz, de álmodd, ami neked örök.

Bölcs kérdés, hogy egy vágyat elültet-e
a mindenkiben ott lappangó jövő,
a szabadság álma, valami jobb valóság szubjektív vetülete.

Végül vagy matematikát látsz, vagy ott áll ő.




 2013.12.09.

Szállnak a szürke hófelhők,
cibálja lábukat az Északi-tengerről menekült fehér sirályok hada.
Házak közé kóborolt rókák járnak, és a fákat félig átrágó hódok előtt
az enyhe tél sátrat bontana.

Szívből örül az ősi, pontos télen,
akit a fagyos idő nem változtathat zorddá.
A vidámság felmelegít mindenkit, de nem érdem,
hogy térden csúszva is nevet sorsán a réten
a púpos erdei manó, és a rút boszorkány.

Az utcasarkon és a főút mellett, távolabb,
három lilás arcú, vacogó kurva áll.
A kamionparkoló csendes, meleg büfében kajál
néhány leendő áldozat.

Csend van, egy kicsit minden így marad.

A vidám barátnők emlékei méhekkel szállnak,
nem húzza le őket földönjáró, vaskos plázacipő.
Ideges fullánkkal sem támadnak a nyárnak,
bár szúrni lenne kedvük, kivártak,
hogy eljöjjön a bosszúálló idő.

„Királyként uralkodna minden testi vágyad,
ha önmagad nem lennél szívedben királynő!”

Így varázsol, aki mosolyogva int, s halált ad,
mert szükséges, ha jó, és épp elegendő.

Elejét veszi a többi hideg magánynak.

Rengeteg széket foglal el a sok ítélő elme,
ki tudja, melyik oldalra hanyatlik az igazság...
Szerencse, bölcsesség, vagy korrupt gazság
mondja ki, hogy lesz-e kegyelem?
A vágyak fölött egy pápa ítél, vagy egy nagyobb úr kellene?
Keményfa székek. Kevés igaz ember ülhet benne.

Kedélyes barátoktól sűrű a levegő,
zümmögnek, mint a méhek, mint a virágon pihenő darazsak.
Gyűlik a hasznos és drága méhpempő,
dolgozik az ösztön, pihen az akarat.

A karosszék egy árnyékos sarokban áll,
bárki beleülhet, aki akar.
Nem kell, hogy haldokló öreg legyen, ha fiatal,
mondhatják, hogy pihen, vagy épp bölcsességet talál.

Nem oszlott el teljesen a füst.
Bezárult körülöttem az öt elem.
A rohanás ádáz, szenvedélyes.
Aztán leülök. Fotelben várom a végzetem.





 Győr, 2013. december 7.