Harcos és költő a szívem gyökere.
Küzdök, aztán meghunyászkodok, ha szeretteim érdeke.
Írok valami szép dalt, verset, és jót,
meghamisítom, jobbá teszem a valót.

Megcsalom azt, aki megfizet,
de nem viszek magammal megtömött bornyút,
a hegyekben csak friss vizet
iszom, aranytól övem és bőr iszákom
nem nyúlt.

Karcos a hangom, ha hívom a nyájam,
terelgetem, hogy újra velem legyen,
hogy minden birkám fenn a hegyen
friss levegőt szívjon, és egyen
nedves zöld füvet, amit találtam.

Erről álmodnak a juhok a birkapörkölt halálban.

Morcos és durcás a tekintetem,
ahogy a hideg kútkáván a mélybe néz.
Odalent nem lehet senki vitéz.
Egy bárány tükröződik lentről, és egy angyaltetem.



Győr, 2013.09.26.