Vidám, csacsogó szarkák keringenek
a vidéki, csábító mezők felett.
Hosszú betonszalag metszi át,
és felkavarja a békés táj porát.

Százharminccal, vagy sokkal többel száguldanak az autók a forró aszfalton.
A sofőr magában mondja: "Csak a gázt nyomom,
és lehagyom az összes gyenge vesztest."

Mögötte eloszló, sötét korom.

Elemi erővel, ösztönösen támad fel az ősi vadon.
A leállósávon, kőpadon
felbukkannak a kóborló, zavart őzek.
Az autó elszáll, becsapódik, megfogja durva, barna tőzeg.

A szarkák felröppennek az erős, dörrenő zajra.
Nemsokára távolról éles sziréna hangja szól.
A vadak szanaszét futnak, és balga,
sötétbarna szemeikkel megriadva néznek vissza,
nem értik, mi történt, de mi tudjuk jól.

Az utak réseiben mindig kinő a fű.
A vadak arra kószálnak, amerre akarnak.
A jövő, a sorsunk nem egyértelmű,
fűszálak, vagy őzek miatt rohanhatunk falnak.


Győr, 2013.08.30.