Van egy erős fakapu a semmi szélén.
Vigyáz rá, hogy senki ne essen le.
Zárva van, fontos mindenki élete.
Mögötte elképzelhetetlen, mély űr,
alján minden rettegés hófehér jege.

Az emberiség sokat eltűr,
de törékeny mindenki a szakadék mentén.
Bármely hőst elnyelhet az űr,
de a kapun túl valahol vagy fent, vagy lent él.

A kapu ott nyílik mindig csak meg,
ahol valaki át akar lépni egy határt.
Egy kapuban megtorpanni árulás lehet,
elfelejteni minden régi szerepet,
megtagadni a „lehet”-et, és a „talán”-t.

Van egy kapu mindenki talpa alatt.
Vastag tölgyfa, vagy pozdorja csapóajtó?
Melyik erősebb, mire jó?
Az-e a győztes, aki fent maradt,
vagy egy másik világba elszállt halandó?



Győr, 2013.10.19.

.

.

.

.

.

A nehéz gyűlölet függönye leárnyékolhat sok házat,
a farzsebekből kikandikál pár sebre éhes kés.
Otromba hangú, gyengéken cinikusan viccelődő élezés.

Ő soha nem lázad,
de sejtése sincs róla, mi az alázat.
A férjnek, és a feleségnek is túl nehéz.

Kemény hangok, és pusztító szavak
elszállnak a feje fölött sóhajtó semmiben.
Van, hogy kiborítják a gyermekkádat,
néha ölelkeznek, néha állatian vadak,
és elfelejtik másnapra az összes kölcsönös vádat,
csak üres, hortyogó álommentes alvás marad.

Valahol feltámad egy bosszúszomjas, összezavart szellem,
húsz év után próbál betölteni egy lehetetlen űrt.

A híradásokból csak annyi tudható, hogy pár nagy vágás után
két öregembert elszállítottak, az elkövető elmenekült.

Győr, 2013.10.14.

Valahol álomport hint az igazmondó emberekre,
az, aki mindig homályos leplet visel.
Cserébe több álmot kér, és szeretetet tettetve
kérdezi: Miben hiszel?

Azt suttogja: Hiszel-e az álmaidban,
vagy ez a zord világ maga az álmod?
Másképp meséli el a hittan,
és saját szemeiddel másként látod.

Álmodni bárhol, és mindig lehet,
kitölteni vele jólesik a megjelenő űrt.
Álomrabszolgaként ragad el a képzelet,
meleg nyárrá változtatja át a kristályos telet,
erénnyé varázsolja az eredendő bűnt.

Álomszuszéknak hívják a sejtelmes mosolyú, sötétszürke arcú manót.
Sokan azt hiszik, ő viszi el egy életreszóló álmukat...
de senki nem tudja, hogy nem a kis gnóm mutat utat,
mindenkinek magának kell szétválasztani a rosszat és a jót.


  Győr, 2013.10.13.

Most nincs jó megoldás, komoly konfliktusra van esély,
van, aki meghátrál, van, aki felveszi a harcot.
Háború bomlaszt minden nap, bár béke van, ne félj,
egésznapi küzdelmed nem torzítja régi arcod.

Sokszor futhat neki egy őszinte katona,
de valamikor valahol várja végső otthona.

Van-e jó válasz odaát, ahogy itt várod?
Vár-e hosszantartó, ízletes lakoma?
Mi kell, hogy igazi életreményt vélj,
hogy ne legyen többé senki halotti tora?

Dörög az ég, és egyre nehezebb a fegyver.
A nedves levegőt szétszabja a villámtűz, és űz tovább.
Régi puskákban víz áztatta szét a gyújtó kovát.
Szembeszállni az égzengéssel katonaember nem mer,
elbújik, kaparva keresi a szülőföld porát.

Ha van jó stratégia, az ott mered fönt a sziklás hegytető
minden harcos fölött, akár férfi, akár nő.
Onnan nincs több gyaloglás, nincs több álom.
Felhőbe öltözik a csúcson a várrom,
ködbe veszik a jövő.

 


   Győr, 2013.10.10.