Aprófelhős koraőszi nyárban
Dorka rázza félhosszú haját
Kerti padon félig telt pohár van
Behunyt szemű emlékeket lát

Kerítésbe fonódott a tegnap
Hat éve felejti énekét
Nem menekült sehová, és nem rab
Önmagától bús kegyelmet kért

Domboldalon kúszik fel az este
Árnyékára ködlepel borul
Álnok holdja titkait kileste
Aranypöttyös égen néma úr

Takarókba költözött az álom
Hosszan kürtöl egy teherhajó
Utoljára Dorka arcát látom
Billeg, billeg még a hintaló

Győr, 2017.01.18.
(Székely-Máté László)