Bejön a bor, bejön a kávé,
kimegy a vers, ömlik a szív.
Valami terv mindig a máé,
valami rejtély jövőbe hív.

Kigombolt kabát, ilyen a lelkem,
átfúj rajtam az északi szél,
minden saját volt, mit asztalra tettem,
bennem sült friss cipó, forró kenyér.

Kettétört tollam, tintás papírom
nem szegte kedvem, hogy jelen legyek.
Arcomba ugattak, sarkomban lihegtek
marcangolni vágyó dühös ebek.

Új tollat ragadok, s vérebek ellen
furkósbottal száll szembe a szellem,
nem csak az enyém, de a tiéd is, barátom,
itt száll mellettem, erős tündérszárnyon.

20150326 negyvenöt év, hét hónap

valaki elfogad olyannak, amilyen vagyok
természetesen élem, s gyakorlom saját magam hitét
vagy senki nem kell, Uram, majd csak az öröklét ragyog
lehet, hogy rámmért próbatétel ez a keserves ittlét

kérlek, próbálj ki engem újra, meg újra
hogy hűségem számtalanszor bizonyíthassam neked
a harmadik szörnyű háborúban itt bújva
készülök hazámért eltűnni, mert szeret

te is felelsz, meg te is, és te is
ne mondd, hogy békében élhetünk egy ilyen feszült világban
bevertük egymás arcát sokszor, mert egyikünk sem hitt
abban, hogy a bosszú nyomában csak halál van

senki nem érzi, hogy vétek
felégetni az emléket
ki éli majd végül túl
ha végső háború dúl?

20150326 negyvenöt év, hét hónap