Azt akarom, hogy emlékezz mindenre
Ami tizenegy év alatt kettőnkkel történt
Mielőtt összetört a varázsgömb
Amely a sok csodát megihlette
Mert ketrecbe bújtunk együtt és önként
S a magány, azt hittük, örökre elköszönt

Azt akarom, hogy emlékezz a nyárra
Mikor hóra vártál a forró Duna mellett
De az a nyár nem múlt el soha
Mikor este is ragyogott a naplámpa
Mégsem vitt messzire a képzelet
Voltam annyira ostoba

Szeretném, ha emlékeznél a Rókák Hegyére
És a Farkas-oromra, magasan a város felett
Hajadat arcodba fújta a csípős szél
Láttam, hogy megizzadtál, de mondtad, hogy megérte
Az ősz akkor túl korán megérkezett
És a sziklák peremén cseppet sem féltél

Jó lenne együtt emlékezni az utolsó télre is
Hófelhőn szánkóztunk ott fent, a végtelen alatt
Szülőföldünk vidéke nem volt már ismerős
Tudtuk, megváltozott álmunk túl hamis
Valami remény bennem megmaradt
Végül közelről fülembe súgtad: légy erős