Akácvirág száll mindenfelé
Nyomukban világít a tűnékeny semmi
Bújik a hétköznap a vasárnap mellé
Tudja a május, hogy mikor kell menni

Halvány füst szivárog az élet résein át
Tökéletlenül ég a belső tűz
Aprókat lélegez, néha felkiált
A máglyára kötözött eretnek, ifjú szűz

Fal mellé lapulva, lám, máris elsurran
Egy fekete csuklyás, görnyedt alak
Izzó fahasáb szikrát szórva nagyot durran
Visszhangot vetnek a füstszagú, szürke falak

A nép szétrebben, mint galambok a téren
Sötét felhők gyűlnek össze percek alatt
Ismét sárban csúszik ott lent a szégyen
A dicsőség a magasló fekete égben marad

Akácvirágot mosnak az égi patakok
Sötét szempár figyel rózsa-ablakon át
A Föld fordul egyet, eljátssza a vakot
Valaki sarokba dobja a reverendát

Győr, 2015, május 26.
("Ötszáz év sötétség" kötet)