Hatásos varázsigéket görget fejében
a buta arcú, de tanult magyar vándordiák.
Nyugatra készül.
Cókmókját pakolja éppen,
helyzete nem rózsás, de farkast semmiképpen nem kiált.

Valóságos igény húzza egy távoli honba,
nem tudja, hogy évek múlva mit hoz majd haza.
Nem sejti, hogy érett fejjel hol lesz otthona,
itt, vagy ott, akár bárhol máshol,
még távolabb régi hazájától.

Fülledt a levegő a Kárpát-medencében,
tétován zümmögnek a népies dalok.
A kő a hegyen csendben dobog,
alatta egy kis pataké minden érdem,
hogy komoly, mély szurdokvölgyet faragott.

A dolgokat igenis jól meg kell forgatni,
hogy mindegyik oldalát lássuk,
meg kell rázni, zörög-e bent valami,
rugdosni kell, hogy legyen rá hatásunk.

Rászabadult a világra a nem létező összefogás,
megjósolhatatlanul kóvályog előttünk a jövő.
Hatástalan varázsige lesz-e majd a kovász
új kenyerünkben? S a feltörekvő
nemzedéknek ki lesz a mestere?
Aki csak ír, vagy aki tesz is? Én, vagy te?

Újabb fajta embereket nevelnek az évek,
zavart öregekre rászáradt a kéreg,
de a tudás, az értelem minden zugban ott van,
legyen bárki bárhol, csak csinálja jobban.


Győr, 2014.09.08.