Nem szerződtem, nem tettem ígéretet, nem hajt a tatár.
Miért kell megint verset írnom már?
Ólomlábakon tipeg a csendben zúgó tudat,
pislog, s tompítja a szunnyadó álmokat.

Kiözönlik néha egy tucat gondolat,
bensőséges barátságot szül olykor a merengő magány,
szerelmem tárgya még rajtam mulat.
Vidámság, viccek. Volt, van, lesz valahány.

Nem szerződtem, és nem is fogok,
markomba zárva enyémek a napok,
hosszúra nyújtom, vagy keresztülvágom,
lábbéklyóval jár, vagy gyorsan átrohan
az elnyúló, poros lelki rónaságon.

Kinek mit jelent a szabadság?
Határtalan lehetőségeket, befolyásolatlan életet?
Tudattalanul se mondják meg, mit tegyél,
s az ösztönös vágy vezesse minden léptedet?

Én nem kérek az ilyen szabadságból,
elég, ha nem látom a kalitkámat,
elég, ha énekem másnak is szól,
s együtt marad a büszkeség és alázat.

Együtt marad a szenvedély és a hideg fej,
s bár gyűrött arccal ébredek fel reggel,
de a nappalom, s az estém termékennyé érik,
s közben ráeszmélek, miért vagyok még itt.


Győr, 2014.09.07.