Hosszan tartó, súlyos kérdések után
elhunyt a vágy, hogy megválaszoljam talán,
amit idáig fontosnak tartottam.
Csak ülök mélán, nyugodtan,
eltűntek a félszeg
valóságfirtató kérdések.

A műtét sikerült, a beteg meghalt,
senki nem állja körül a ravatalt.
A szomszédban házibuli zajlik,
áthallatszik két zeneszám között a csend.
A külső harmónia belső békét teremt.

Velünk él a történelem,
lehet, hogy megtörtént, lehet, hogy nem.
Együtt rohanunk éveken és korszakokon át?
Van olyan történész, ki objektívan lát?

Minden rágóguminak megfakul egyszer az íze,
köpd ki nyugodtan a megunt sorsodat,
hisz nap mint nap látod, hogyan mulat
bármelyik nábob, s mint hal a vízben
pancsikálhat a szabad gondolat.

Eb ura fakó, mint mondják, tehát légy önálló,
ne add el a szíved, de akkor kihez lehetsz hű?
Kutyahűség miatt, és szabadelvűségért is vádló
saját főügyészi irodád nem egyterű.

Az ellentmondások kastélyában bolyong vég nélkül
a fehérszakállú mágus, a vén képzelet,
mikor azt hinné, végre megérkezett,
arca szürke lesz, szája elkékül.

Hideg hálószobája sehol nincs, megy tovább,
furcsa démonok uralják odakint az éjszakát,
igazlátó szemmel lesnek be minden ablakon,
mögöttük szunnyad az erdő, a természet, a vadon.


Győr, 2014.09.10. (Közhely-ciklus)