A szörnyeteg odalép a szépséghez,
Aliznak nevezi, maga sem tudja miért, de mosolyog rá.
Csábító hangon vonzó ígéreteket tesz,
aztán bizonytalan alapon (lesz, ami lesz),
megcsókolja, és menni készül tovább.

A szépség egy pillanatra lebénul,
nem érti ezt a szituációt. Nem érti, mi történt vele.
Régen volt, amikor a kedvesség a napi étele
volt, és gyorsan elmúlt.

Ki pattintja, ki gyújt újra tüzet, ki használja újra a régen bevált kovát?

Egy görgeteg száguld a ronda lény mögött,
ő is érzi, hogy lassan utoléri a sorsa.
Most már menekülne, de sötét ködök
mögött látja: Aliz mindörökké vonzza.



Győr, 2014.02.02. tizenkilenc óra