Feletted ott élt mindig, amitől féltél.
Alattad izzik a belőled áradó gyűlölet.
Lesz-e valaki, aki végig követ,
aki melletted marad, tovább öt évnél?

A hegyek lerázzák magukról a lazán gördülő követ.

Görcsösen nőttél harminc évig a világba,
megperzselt közben néhány apró bozóttűz,
de soha nem kérdezted, hogy egy ágra
miért vetődött az izzó fáklya,
férfi, vagy féltékeny nő lesz, aki elűz?

Tudom, úgy érzed, hogy árva
voltál mindig, és az is maradsz.
Tudatlanul kigúnyol, letipor a sárba
egy pár mellényes büszke paraszt.

Sóhajtozol néha, áthatol testeden minden szél,
szomorú tekinteted mégis vidámabb jövőt ígér.
Látom a napfényt, amikor már érzed a tavaszt,
borókabokor leveleid zöldje szememben örömkönnyet fakaszt.




  (Könyves T. Damián: "Adél a télben" című műve alapján)


          Győr, 2014.01.06.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -