Azt motyogja a beteges erdei manó,
hogy mennyi időm maradt még hátra.
Mintha nagyon várna valami változást,
amikor az erdő mélyén neki annyira jó...

Később eufórikus hangulatban
a naplemente hatására énekelni kezd.
Felsejlik előtte a félhold és egy fakereszt,
aztán más szimbólum szikrázik szemében, és halkan
átölel egy gyökeret, amit nem ereszt.



Lassan ébred fel a hajnali köddel.
Elgémberedett tagjait recsegve mozdítja,
mindennapi kínja ma is visszahívta.

"Most már tudom, hogy mi az értelme a meleg ételnek.
Az, hogy meleg.
És a kétszersültnek pedig az,
hogy kétszer sült meg.
Többet nem akarok átlendülni a ló másik oldalára,
többe kerülne, mint maga a gyönyörű ló ára."

Ezt kiáltja végül a beteges erdei törpe,
elrohan, aztán elvágódik a patakmederben örökre.




   Győr, 2013.12.27.

Itt vagy hát. Vártalak.
Régen álmodtam róla, hogy eljössz egy napon.
Homályban állsz... fejeden arcodat árnyékoló kalap.
Illatod olyan, mint az ősi afrikai vadon.

Tudtam, hogy megjössz, ahogy az ősz
beköszöntött minden kiszámítható évben.
Ajándékaidat soha nem fogadtam el, és nem kértem,
hogy velem egy lélegzetnél tovább elidőzz.

Tudom, hogy ott voltál máshol is, amerre jártam,
de soha nem láttalak, nem voltam kíváncsi rád,
viszont most érdekelsz. Ki volt az apád, s anyád?

Csak állsz csöndben, és nem válaszolsz.
Egy kicsit hasonlítok rád.
Megkönnyebbültem. Nem baj, ha nem szólsz.
Egyikünket sem terhel komoly vád.

Vártalak, hát eljöttél. Itt térdelek a porban.
Nézlek, de nem látlak igazán.
Szívem helyén izzó kazán,
egy régi kérdés gyötör.
Szárnyaid fehér tollasak-e, vagy csapkodó csupasz szürke bőr?





   Győr, 2013.12.25. 3:14

Mire magát elismerik, halott lesz.

Egy diktatúra sem üldözi. Már senki nem űz
bajtársakat, akik a viharban együtt ültek a tűz körül.
Nem érdekli őket az út melletti ferde kereszt,
és egy tanulságos áldozatot sem ereszt el lelkiismeretlenül,
aki mindig csak magában harcol, utána vérző orral, egyedül ül.

Mire ön föltámad, hangot ad, sikoltó neszt,
sok önjelölt prímás egyszerre hegedül.

Győr, 2013.12.16.

Megriad a nagy, sárga fogú rágcsáló.
Több, mint félig átrágta már a fát.
Jobbra szaladjak, vagy balra fussak talán?
Recsegve dől a törzs, roppan ezer ág.

Mi marad reggelre a gyenge hódvárból,
ha az ár is elönt, és a sáros örvény leránt?

A keresztbe dőlt  fa az úszásban meggátol...

...de mától a kis hódok lubickolnak a vastag tönkök alatt tovább....

Győr, 2013. december 15.