Béna falábon biceg az újabb ősz,
magára ránt egy barna nagykabátot,
kicsit elidőz.
Szétnéz, még nem dönt, egy darabig vár ott.
A  tölgyerdő mentén meglátott,
ahogy két nyúl pihent, és egy bamba őz.

Kevélyen várják az új nyarat bújva
a láthatatlanná váló rovarok.
Az esti hideg egyre erősebben fújja
az életerőt. De minden azt zsongja:
megmaradok.

Fagyos idők jönnek, vastag gyapjúköpönyeg kéne,
vagy tollbetétes, korszerű kabát talán.
Szivacsos űrhajóscsizma a combig érhet,
és a hideg ne hatoljon át senki otthona falán.

Így, vagy úgy, az évszakok akkor is váltják egymást,
ha bárki bármi mást akar.
A nap nyáron megéget, a hó télen mindent betakar,
ez a szükséges fehér királyi palást.

Tovább biceg az ősz a kézműves, szép faragott falábán,
elébe megy a friss, hideg, havas télnek.
Holnaptól boldog nevetést csilingel minden szán,
csak az egynyári növények suttogják, hogy félek.


   Győr, 2013.10.08.