A szobának fontos részén ül nehéz, megszokott helyén
a sok régi kabát, néhány pár porszagú régi kalap.
Egy régi szekrényben bújnak meg.

Az idős hölgy egyiket sem viseli már,
elhagyott férjének nem kell, ami megmaradt.

Hirtelen szerelmek emléke gyötri néha,
álmodik arról, amikor bakfis, bentlakó volt, és léha
randevúzgatni járt.

Emlékszik, hogy nem kiáltott, amikor megcsókolta egy zavart ficsúr.
Ekkor anyja járt az eszében, aki mindig óvta,
hogy vigyázzon, ne legyen semmiképp pásztoróra.
Sokáig őrangyala szárnya fölényúlt.

És elrepült a múlt egy csodás rózsaszínű csecsemő képében.
Felnőtt a lány, és felnőtt a gyermek.
Talán ő is megkomolyodott régen,
sokat tanult, inkább érvelt, nem csicsergett.

A szekrény most is ott áll, ahol száz éve, nem mozdították el.
Az egyik lakás fontos helyén ül.
Már nem él, aki tudja, mi van belül.
Régen nem nyitották ki, senkit nem érdekel.

Ha az öregasszony meghalt, elégetik végül.


Győr, 2013.09.10.