Biciklizik egy állandóan mosolygó nő a haragos ég alatt.
Háromszoros erővel nyomja, mert siet, mert semmi idő nem maradt.
A kerékpár sír, nyűgös minden nyomás után,
de mégis sokkal lassabban halad,
mint ahogy egy hajnali nyúl szalad...

...vagy ahogy egy gázpalack felrobban
a lassan eloltható tűzben.
A felirata: Propán-Bután.

Ma sáros úton nyomja a pedálokat,
most nem tüsszög a felszálló por miatt.
Nem látszik mögötte a csendes éj,
karját karcolja a lelógó fák alatt
az útközépig belógó veszély.

Senkiben nincs örök harag.
Ami fontos, azért sokáig tűr.
Ha megelégelte volna, semmi nem marad,
csak az örökkétartó űr.

A kampós tüskéjű vendégmarasztaló inda mindenbe beakad.
Néha feltépi ruháját és karját, érzi, ez megmarad.
Siet. Ez az egyetlen esély.
Bokrok között szitáló esőben hajt át,
bánata nem örök, de mély.

Hosszú tekerés után végre megérkezett.
Elzsibbadt a keze, kinyújtózott,
egy pillanatra elszaladt vele a képzelet.

Győr, 2013.08.27.