Emlékek a fogadóról

A vándor belépett, zilált, véres fejjel.
- Kocsmáros! Van itt épelméjű ember?
Valaki a sötét sarokból orrhangon kiált:
- Vigyázz, jóember, ne igyál több piát!

Harminchat hajlott hátú marcona lelkű cinikus férfi nem mer
az asztaláról felnézni a petróleumlámpa fénybe.
Az idegen leül egy üresen hagyott asztalhoz, és teker
egy füstölnivalót, aztán tenger
szenvedéseire emlékezik, mintegy álmodozva...

Talán megjelent szeme előtt elmúlt, és eljövendő sorsa.

Felállt a vénlány:
-Mit adhatok, uram?
-Bármit, amit megfizethetek, és van.
-Nem sok dologra van nekem szükségem,
szerény vacsorámat, és alvóhelyemet kérem.

-Uram, előkészítették neked azt régen,
magam is ágyaztam rád az elmúlt negyvennégy évben.
Szól a vándorló ember: Eressz vágyaidból, ostoba némber.
Nekem nem kell más csak egy friss vizű kút
az álom után, és mindenképp vár egy hosszabb út.

Magában gondolta: e nő arca milyen rút.

Szobájában megmosta sebeit, és elmúlt a kisebb fájdalom.
Célját még nem teljesen látta át.
Úgy gondolta, hogy egyedül átvág a Kárpátokon,
és megtalál, vagy megalapít egy új hazát.

Győr, 2013.07.30.