A vidám barátnők emlékei méhekkel szállnak,
nem húzza le őket földönjáró, vaskos plázacipő.
Ideges fullánkkal sem támadnak a nyárnak,
bár szúrni lenne kedvük, kivártak,
hogy eljöjjön a bosszúálló idő.

„Királyként uralkodna minden testi vágyad,
ha önmagad nem lennél szívedben királynő!”

Így varázsol, aki mosolyogva int, s halált ad,
mert szükséges, ha jó, és épp elegendő.

Elejét veszi a többi hideg magánynak.

Rengeteg széket foglal el a sok ítélő elme,
ki tudja, melyik oldalra hanyatlik az igazság...
Szerencse, bölcsesség, vagy korrupt gazság
mondja ki, hogy lesz-e kegyelem?
A vágyak fölött egy pápa ítél, vagy egy nagyobb úr kellene?
Keményfa székek. Kevés igaz ember ülhet benne.

Kedélyes barátoktól sűrű a levegő,
zümmögnek, mint a méhek, mint a virágon pihenő darazsak.
Gyűlik a hasznos és drága méhpempő,
dolgozik az ösztön, pihen az akarat.

A karosszék egy árnyékos sarokban áll,
bárki beleülhet, aki akar.
Nem kell, hogy haldokló öreg legyen, ha fiatal,
mondhatják, hogy pihen, vagy épp bölcsességet talál.

Nem oszlott el teljesen a füst.
Bezárult körülöttem az öt elem.
A rohanás ádáz, szenvedélyes.
Aztán leülök. Fotelben várom a végzetem.





 Győr, 2013. december 7.